Please select your country / region

Close Window
GT
My Page
HU
GT Academy

Jann Mardenborough győzelme a Japán F3 Bajnokságban

Május 29-én, a Japán F3 Bajnokság („All Japan F3 Championship”) 6. fordulójában az Okayama International Circuit pályán a GT Academy végzettje, Jann Mardenborough (B-MAX Racing Team with NDDP, 22-es rajtszámú autó) megszerezte első győzelmét.

Ebben a bajnokságban egy hétvégén két versenyt tartanak: a május 27-29-i hétvégén az 5-6. fordulóra került sor. Jann a 28-i kvalifikáció során új pályacsúcsokat állított fel, és mindkét versenyen pole pozíciót szerzett. Az 5. fordulóban azonban az autója hátsó lámpája levált, ezért ki kellett állnia a boxba javításra, ennek következtében a 8. helyen ért célba.

Másnap a vizes körülmények között indított versenyen a rajtnál csapattársa, Masakazu Chiyo megelőzte, de amikor Chiyo a hajtűnél fékezve elhagyta a pályát, átvette a vezető helyet. Jannt nem tartotta vissza a csúszós aszfalt attól, hogy egymás után fussa a leggyorsabb köröket, és megszerezze első győzelmét a sorozatban, ami bőven kárpótolta az első napi eredményért.

Győzelmével a 2. helyre ugrott az idei bajnokságban, ahol Kenta Yamashita mögött éppen csak lemaradva komoly esélye van a győzelemre is. Kövesd figyelemmel Jann további japán versenyeredményeit, hiszen a Japán F3 Bajnokság mellett a Super GT sorozatban is részt vesz.