Please select your country / region

Close Window
GT
My Page
HU
GT Academy

GT Academy 2015 európai Race Camp – 7. nap

Miközben a volt Formula 1-es pilóta Max Chilton és GT Academy-mentor társai sikeres versenyzőkarrierjük gyümölcseit élvezték a legendás Rab-el-Háli sivatagban található, csodálatos Qasr Al Sarab üdülőtelepen, a versenyzők még csak álmodhattak arról, hogy hova juthatnak, ha megnyerik a GT Academyt. Bár csak pár kilométerre voltak a mentoroktól, a körülményeik igencsak mások voltak. Mindegyik területi csapat egy-egy szerény és meglehetősen meleg sátorban aludt a végtelen homokmezőket fedő ég alatt.

Lehet, hogy sok versenyző kényelmetlenül fészkelődött csak a fekhelyén éjjel, de a mentorok és Rob Barff felfrissülve és kipihenten érkeztek a mai helyszínre a luxuskörülmények között töltött éjszaka után. Egy gyakorló futamon érkeztek segédkezni, amely a mai selejtező kihívásra, egy homokfutós időmérőre volt hivatott felkészíteni a versenyzőket. Délutánra a sivatagi hőség a 40 fokot is meghaladta, és eközben versenyzőknek teljes versenyoverallba és -sisakba öltözve kellett végighajtaniuk egy homokdombra felvezető, komplikált pályán az 1000 köbcentis homokfutókban.

A hatalmas ugrások itt-ott mechanikai problémákat idéztek elő: Tim Coronel, a benelux mentor és kétszeres homokfutós Dakar-győztes maga is akcióba lendült, hogy megjavítsa az egyik sérült buggyt, és az eseményeket ezzel visszaterelje a pályára.

A feladat segített a mentoroknak eldönteni, hogy melyik két versenyzőt küldjék a holnapi zárónapon a Yas Marina Circuit pályára, ahol ismét egy alapos edzésen vesznek majd részt mentoraik árgus tekintetétől és a legendás Formula 1-es tervezőmérnök, Adrian Newey szakértő figyelmétől kísérve. A két versenyző egy végső versenyen száll majd ringbe a 2015-ös európai GT Academy bajnoki címéért, és akinek sikerült elhódítani, annak valóra válik a nemzetközi autóversenyzői karrierről szövögetett álma.

A megmaradt 14 versenyző a sivatagból a Yas Viceroy szállodába visszavezető hosszú út után sem engedhette el magát. A népszerű Rush nightclubba vitték őket, ahol felelevenítették játékosmúltjukat, amely álmaik nyomán Abu-Dzabiba hozta őket. A pilótacserés Gran Turismo-versenyen a hét terület képviselői hatalmas tétért szálltak harcba: a holnapi verseny első rajthelyéért.

Újabb sohasem látott esemény a GT Academyben, hogy holnap egy testvérpár fog megküzdeni egymással a német bajnoki címért. „A végcélunk mindig is az volt, hogy eljusson idáig csapatként – nyilatkozta a testvérpár fiatalabbik tagja, a 22 éves Thomas. Most már az egyikünk biztosan a döntőbe jut, és ez nagyon menő. Persze mindenki az első szeretne lenni, úgyhogy arra számítok, hogy rendesen oda kell tennem magam.”

„Nagyon izgalmas – tette hozzá a 27 éves Georg. – Legalább egy Kiefer fiú ott lesz a végső versenyen. Édesanyánk biztosan lelkesen fog szurkolni!”

Ha a versenyzők eddig nem jöttek volna rá, hogy micsoda sorsfordító lehetőség áll előttük, a 2011-es győztes Jann Mardenborough ma ismét aláhúzta ezt. A Race Camp táborba érkezett hírek szerint a brit NISMO-pilóta ötödik helyen végzett a Szocsiban rendezett orosz GP3-nagydíj első futamán, a második futamon pedig az egészen kiváló harmadik helyezést érte el.

Max Chilton (egyesült királysági mentor): „A sivatag hihetetlen volt. Korábban sosem jártam ilyen helyen, és rengeteget tanulhattunk. Elégedett voltam a verseny végeredményével. A srácok további olyan tapasztalatokra tettek szert, amelyeket hasznosíthatnak autóversenyzőként. A két maradék versenyzőm egészen sokat fejlődött a Race Camp során. Ezt a „fejlődés” szót elég sokszor használtam ezen a héten... szerintem joggal számítok rá, hogy jól nyomják majd a gázt holnap, a zárónapon. Úgy gondolom, mindkettőjükben megvan a képesség a kiváló teljesítményre.”