Versenyek

B-Spec

A B-Spec opcióval lehetőség nyílik arra, hogy a Karrier mód Versenyein az autódat mesterséges intelligencia (AI) irányítsa. A B-spec nem választható Küldetésversenyek, Kávészünet kihívások, Licenctesztek esetén és a Karrier mód egyéb versenyeinél sem.

Ha egy Versenyen a B-Spec használatával szeretnél részt venni, válaszd a Verseny előtt megjelenő Gyorsmenü „B-Spec” pontját.

A Verseny képernyő

A B-Spec versenyek alatt az AI-pilóta státusza a képernyő alsó részén, középen jelenik meg:

BspecRace
Boxkiállás jelzése
Azokon a versenyeken, ahol lehetőség van boxkiállásra, utasíthatod az AI-pilótát, hogy álljon ki a boxba. Ez a jelzés sárgán világít abban a körben, amikor boxkiállásra kerül sor. Az eszköztárat verseny közben a bal vagy jobb iránygombbal, illetve a bal kart balra vagy jobbra mozdítva jelenítheted meg. Az eszköztárról válaszd a „Boxkiállás” pontot, ezzel az AI-pilóta az első adandó alkalommal boxkiállást hajt végre. A boxkiállást elrendelő utasítás törléséhez egyszerűen válaszd az eszköztár „Boxkiállás törlése” pontját. Boxkiállásra akkor is automatikusan sor kerül, amikor kevés az üzemanyag, elhasználódnak az abroncsok, megváltozik a pálya nedvessége, mechanikai sérülés következik be és így tovább. Közvetlenül a boxkiállás előtt a képernyőn megjelenik a „Boxmenü”. Erről bővebben a „Versenyek” témakör „A Verseny képernyő” oldalán olvashatsz.
Valós idejű művelet
Ezekkel az utasításokkal közvetlenül beavatkozhatsz az AI-pilóta vezette autód irányításába. Az R1 gombot megnyomva ez a jelzés kéken kezd világítani, és ekkor valós időben irányíthatod az autót. Az R1 gombot nyomva tartva a következő gombokkal avatkozhatsz be az autó irányításába:
  • gomb: Előzz.
  • × gomb: Gyorsíts.
  • gomb: Használd ki a szélárnyékot.
  • gomb: Fékezz.
  • Bal iránygomb: Válts sávot (balra).
  • Jobb iránygomb: Válts sávot (jobbra).
  • A valós idejű irányítást a visszajátszás kamerájával vagy külső nézetben használva az autó feletti sávok jelzik, hogy milyen erősen fékez vagy gyorsít a pilótád.
    Aktuális tempó
    Itt láthatod az AI-pilóta aktuális tempóját. Az AI-pilóta által diktált tempó megváltoztatásához verseny közben nyisd meg az eszköztárat (a bal vagy jobb iránygombbal, illetve a bal kart balra vagy jobbra mozdítva), majd válaszd a „Tempóváltás” pontot. A következő három lehetőség közül választhatsz:
  • Saját tempó: Biztosra megy, lehetőséget hagyva a hibára.
  • Lépj oda: Növeli a tempót.
  • Nyomd tövig!: Még jobban növeli a tempót. Ne felejtsd, hogy a tempó fokozásával megnő a hibázás esélye.
  • Az eszköztár

    Az eszköztárat verseny közben a bal vagy jobb iránygombbal, illetve a bal kart balra vagy jobbra mozdítva jelenítheted meg. Az eszköztárról az alábbi lehetőségek közül választhatsz:

  • Tempóváltás: Erről bővebben a fenti „Aktuális tempó” témakörben olvashatsz.
  • Boxkiállás/Boxkiállás törlése (csak olyan versenyeken, ahol a boxkiállás lehetséges): Erről bővebben a fenti „Boxkiállás jelzése” témakörben olvashatsz.
  • Nézetváltás: Versenynézetet vált. Ezt verseny közben a SELECT gomb megnyomásával is megteheted.
  • Célautó váltása: Másik autóra fókuszál.
  • Versenyadatok: Módosítja a képernyőn megjelenő adatok mennyiségét.
  • Élő időmérés (csak Teljes nézet módban jelenik meg): Átvált az Élő időmérés képernyőre.
  • Gyorsbeállítások: Megjeleníti a Gyorsbeállításokat. A Gyorsbeállításokkal kapcsolatos további részleteket a „Visszajátszás” témakör „Visszajátszások” oldalán találod.
  • Különbség (csak az Élő időmérés képernyőn jelenik meg): Beállítja, hogy melyik különbség (autók közti időkülönbség) jelenjen meg az Élő időmérés képernyőn:
  • Ellenőrzőponthoz mért: Az egyes autók és az élen álló autó közötti különbségek.
    Célautóhoz mért: Az egyes autók és a célautó közötti különbségek.
    Következő autóhoz mért: Az egyes autók és az előttük lévő autók közötti különbségek.
  • Teljes nézet (csak az Élő időmérés képernyőn jelenik meg): Visszatér Teljes nézet módba.
  • Kilépés: A verseny befejezése.
  • Kapcsolódó oldalak
    - Adatrögzítő
    - Az Adatrögzítő használata
    - Vezetési beállítások
    - A Gyorsmenü
    - A Verseny képernyő