Please select your country / region

Close Window
GT
My Page
HU

GT ACADEMY USA 2013 – IDÉNY-ÖSSZEFOGLALÓ

GT ACADEMY USA 2013 – IDÉNY-ÖSSZEFOGLALÓ

A GT Academy 2013 egy különleges meglepetést tartogatott a Gran Turismo rajongóinak – a júliusi kvalifikációs forduló köreit a nagy izgalommal várt Gran Turismo 6 exkluzív demóverzióján futhatták, hat hónappal a teljes játék megjelenése előtt. Mindössze négy hét leforgása alatt Észak-Amerika-szerte 400 ezer játékos töltötte le a demót, és teljesítette a GT Academy online kvalifikációs szakaszát. A demóban a Silverstone Circuit szerepelt helyszínként – ez volt az első alkalom, hogy a pálya feltűnt a Gran Turismo sorozatban, és remekül illett a versengéshez, mivel hagyományosan Silverstone ad otthont a GT Academy Race Camp tábornak is.

A 2013-as idényben új helyszínt kapott a GT Academy országos döntője is: a legjobb 32 játékos az MTV legendás stúdiójában, New York Manhattan városrészében mérkőzhetett meg egymással a GT6-beli virtuális kihívások sorozatában. Nem sokat árultak el a versenyzőknek a pontszámukon és a helyezésükön kívül, mivel a legnagyobb meglepetést a döntő második napjára tartogatták.

Az országos döntő második napjára a Monticello Racewayen gyűlt össze – egyelőre hiánytalanul – a 32 legjobb játékos. Ebben az évben a Nissan és a PlayStation nemcsak a leggyorsabb játékost kereste, hanem azt is, aki a valódi autós feladatokban is a legnagyobb tempót diktálja. A záró gokartverseny után a legjobb 12 játékost választották ki az alapján, amit Gyorsaságban, Erőben és Lélekben mutattak.

Silverstone-ban Danny Sullivan és Boris Said bírák köszöntötték a játékosokat, majd a nagy tisztelet övezte bírói karhoz csatlakozott a profi GT-versenyző Rob Barff is, aki egyben a GT Academy vezető instruktora is.

A korábbi megmérettetésekkel ellentétben a GT Academy Race Camp azonnal a fizikai és csapatvezetési képességekre helyezte a hangsúlyt, így a 12 játékos rögtön a sáros pályás kihívásokon és a bokszutca szerelőcsapatában találta magát. Közvetlenül ezután következett a gyorsaság és az irányítás tesztje a 370Z-vel futott raliversenyen. A legtöbb versenyző számára ez idegen közeg volt, így a bírák remekül megfigyelhették, hogy a versenyzők mennyire képesek alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez.

A hét közepére azonban a bírák erősen aggódni kezdtek a versenyzők minősége miatt, mivel egyikük sem mutatott elég akaraterőt és tudást ahhoz, hogy ő lehessen a következő NISMO-pilóta. A fordulópont akkor következett be, amikor a játékosok másnap gyári Nissan autókban mérkőztek meg egymással; ez alkalommal a bírák végre felismerni vélték azt a küzdeni tudást és szenvedélyt, amit egy profi pilótától elvártak.

A harmadik évadban bekerült a programba egy új akadálypályás feladat, a „Hazard Hanger” is, amelyet a versenyzők 370Z-ben ülve teljesítettek. A pályára váratlan akadályok és aknák kerültek elhelyezésre, a játékosoknak pedig alkalmazkodniuk kellett a kiszámíthatatlan körülményekhez. Ez alaposan próbára tette a őket – de hát nincs jobb próbatétel, mint egy paintball festékpuskával felszerelt Nissan GT-R!

A végső versenyen tetőzött a feszültség: Chris Hill és Patrick Crider a köztük lévő személyes rivalizálás miatt kész volt mindent kockára tenni az aszfalton, még a kvalifikációt is. Így történhetett meg, hogy Hill megkísérelt egy előzést, amely miatt kicsúszott, és az utolsó körre diszkvalifikálódott.

1. Chris Hill
2. Nick McMillen
3. Brian Marsteller
4. Patrick Crider

A verseny indításakor Hill fordult be elsőként a kanyarba, a második helyet pedig Marsteller szerezte meg McMillen előtt. Hill meg tudta erősíteni az első helyét, miközben Marsteller és McMillen a második pozícióért harcolt. Patrick leghátul autózott, és nehezen tudta tartani a tempót az élbollyal. McMillen a verseny felénél visszaszerezte a második helyet, és üldözőbe vette Hillt. 3 körrel a verseny vége előtt úgy tűnt, hogy a magabiztosan autózó Hillt semmi sem választhatja el a győzelemtől.

Ismét kiderült azonban, hogy a profi versenyek kiszámíthatatlansága itt is megjelenik: az utolsó körben, három fordulóval a kockás zászló előtt Hill nagyot hibázott azzal, hogy túl gyorsan vett be egy kanyart, így McMillen könnyen megelőzhette, így végül ő zárta az első helyen a versenyt, és nyerte el ezzel a 2013-as GT Academy bajnoki címét.

Miután sikeresen szerepelt a dubaji 24 órás versenyen, ahol a teljes GT Academy-csapat kategóriagyőzelmet aratott, Nick McMillen legutóbb a Blancpain Endurance sorozatban versenyzett egy Nissan NISMO GT-R GT3-as versenygéppel a legendás monzai pályán.